Szingapúr és Malabár vidékén, Elő-Indiában honos, de termesztik Ázsiában és Amerikában is. Az ókori népek kedvelt fűszere volt, hazánkban csak a középkorban kezdett elterjedni a királyi és főúri konyhákban, bár már a honfoglaló magyarok is ismerték. Ma már az egész világon a legismertebb és legtöbbet használt fűszer. A cserje bogyója, az éretlenül szedett szárított termés adja az értékes fűszert. A fekete bors erősebb, csípősebb ízű, a fehér bors kevésbé csípős, és enyhébben aromás, zamatos. Illóolajat, piperint, pirolint, karicint tartalmaz. Szemes és őrölt formában szinte minden ételhez adható (levesek, főzelékek, saláták, öntetek, mártások, húsételek, páclevek, halak, vagdaltak, gombás ételek). Az őrölt bors hamar elveszti aromáját, ezért inkább frissen őrölve, a főzés végén tegyük az ételbe.

Zöld borssal is találkozhatunk az üzletek polcain. A zöld bors az éretlenül szedett friss bogyó, melyet sós vízben vagy ecetben eltéve árulnak. Aromája a legintenzívebb, de szinte egyáltalán nem csípős ízű. Pástétomokhoz, fűszeres vajhoz használhatjuk.

A szárított változatot használat előtt vízben kell áztatni. Levesekbe és sültekhez illő fűszer. A borsnak nemcsak ízesítő, de étvágygerjesztő hatása is van, azonban a fűszerezésnél ügyelni kell, mert izgató hatással lehet az emésztőrendszerre.