Érdekes összevetni például a könyv karácsonyi ünnepi fogások fejezetét. Mindenfelé szokás ilyenkor ünnepi menüt az asztalra varázsolni. Van, ahol egyszerűen örömet akarnak szerezni a meghívottaknak, szegényebb vidékeken élők hónapokig takarékoskodnak az ünnepi alkalomra. Hogy legalább ilyenkor élvezzék a bőséget, másutt népi hiedelmek – a következő év bőségének megalapozása – szabja meg az ünnepi fogásokat. Feltűnik, hogy a közismerten mélyen vallásos lengyelek számára nem az eszem-iszom az ünnep lényege, böjtöt tartva ilyenkor leginkább hal és zöldségféle kerül az asztalra. Körülbelül 25 ország karácsonyi asztalához kapunk invitálást az USA-tól Horvátországon át Finnországba, s azt fedezhetjük fel, hogy az alapfogás majd mindenfelé a pulyka, amit a legváltozatosabb receptek szerint lehet elkészíteni.

 

Amerikában az ünnepi pulyka nélkülözhetetlen része a karácsonyi ünnepeknek. Angliában még gesztenyével is megtöltik a szürke baromfit, amihez zöldségköretet és krumplipürét tálalnak. Ausztráliának megadatik, hogy a szabadban fogyasszák az ünnepi vacsorát, amely a bevándorlók eredetétől függően változik. Dániában is gesztenyés pulyka jár a hat órakor tálalandó szentestei vacsora főételeként. Az észtek friss vérből készített hurkát esznek, míg a finneknél lazaccal indul az ünnepi koszt. A franciák az éjféli mise után fogyasztják a reveillont, amelyben van libamáj, szarvasgomba, hal és pulyka. Grönlandon fóka és rénszarvashús a csemege, Litvániában pedig a kaviár. A németek ropogós libasültet esznek vöröskáposztával és krumplival, Portugáliában pedig sózott, szárított tőkehalat burgonyával. A spanyolok mandulalevessel és sült dévérkeszeggel ünnepelnek, míg a svédeknél ma az almával és szilvával töltött sült liba a sláger.

 

Juhani Nagy János munkája rendkívül olvasmányos: az ételleírások és a karácsonyi menük felsorolása mellett bővelkedik kultúrtörténeti érdekességekben, sőt extrém sztorikat is tálal az ehető „leg”-ekről, szomszédos országok „fazékfedői” alá nézünk, különféle nációkról, neves honfitársainkról, a világirodalom nagyjairól olvasunk anekdotákat. Van gasztronómiai kislexikon fejezet, ahol arról is értesülünk többek között, hogy 1954-óta éljük a „burgerforradalom” időszakát, hogy a 18-19. század fordulóján svájci sajtmesterek közreműködésével indult el hazánkban az iparszerű sajtkészítés, egy másik fejezetből pedig kiderül, hogy a kiflit a törökök kivonulásának örömére kezdték félhold alakúra formázni Bécsben...

 

A keleti íz-világba nem kisebb nagyság vezet be, mint a világhírű orientalista, Vámbéry Ármin. S ha azt hinnék, hogy a gombamód elszaporodott kínai büfék kínálata révén ismerjük a kínai konyhát, tévednek. Egy kis nyelvlecke hozzásegít ahhoz, hogy – akár itthon rátaláljunk a szerző által legkiválóbbnak tartott kantonbeli konyhaművészekre, s megízleljük a többi vidékhez képest mértéktartóbban fűszerezett, ám azoknál is változatosabb specialitásokat.

 

A szerző megosztja az olvasóval személyes tapasztalatait. Sokfelé otthonos, Tunézia tengerpartján éppúgy, mint Tokióban, vagy Baszkföldön. Sőt az Újvilágba utazni kívánók is gyakorlati útmutatást kapnak arról, hogy mire számíthatnak, a gyorsbüfék hazájában, mely éttermek ajánlhatók az ínyencek figyelmébe. Illemtani leckében is részesülünk, nehogy felsüljünk valamelyik tokiói étteremben, ahol az étkezési szertartást igen komolyan veszik.

 

Bár vannak ételek, amelyek hozzávalói nem igazán tartoznak a hazai élelmiszerboltok alapkínálatához, a nagyobb bevásárlóközpontok bármely régióban élők számára elérhetővé teszik némelyik egzotikus fűszert, gyümölcsöt vagy tengeri herkentyűt. A könyv által kínált igazi meglepetés mégis az, hogy a megszokott élelmiszer-alapanyagok és fűszerek másutt használatos, nálunk azonban újszerű íz-hatásokat eredményező kombinációja révén akár egy csirkesült, krumplifőzelék vagy húsgombóc is különleges meglepetés lehet a család asztalán – akár a hétköznapokban is.

 

Kellő fantáziával a legdrágább, másutt is luxusnak számító csemegékből is ízelítőt kapunk: szó esik a kaviárok és szarvasgombaféleségek felhasználhatóságáról és hozzáférhetőségéről. Elkísérjük képzeletben a szerzőt egy szarvasgomba „vadászatra”, de megtudjuk többek között azt is, hogy a természet lerablása miatt egyre drágább a fekete aranyként emlegetett kaviár.

 

A gasztronómia kétséget kizáróan a kultúra része. A kétkedőket meggyőzheti a könyv. Hiszen részben az éghajlat, a természet kínálta lehetőségek, szűkebb és tágabb közösségek együttlétei, ünnepei alakították ki azokat a tradíciókat, amelyek egy kicsit a néplélek vagy valamiféle létfilozófia tükrei is. A legtöbb helyen a vacsorák, ünnepi ebédek a közösségi élet fontos színterei, a vallási és közösségi hagyományok tükröződnek az ételekben, s vannak vidékek, ahol esztétikai élményt is kínál a szépen megterített asztal és a gusztusosan tálalt fogás.